DSC_2947
„Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes! – idézte Albert Einstein gondolatát tanévnyitó körlevelében a Hargita megyei  főtanfelügyelő, amelyet Maștaleriu Erzsébet igazgatónő tolmácsolt a remetei diákoknak, a pedagógus- és szülői közösségnek az új iskolai év első napján.  

A Fráter György Általános Iskolában a 2017-’18-as iskolai évet két helyszínen, a központi illetve a csutakfalvi iskolában köszöntötték, melyet a helyi ifjúsági fúvós zenekar műsora tett ünnepélyesebbé.

A helyi tanintézményben ebben a tanévben 696 beiratkozott  gyermek kezdi meg a tanulást, a következő megoszlásban:

  • 176 óvodás
  • 298 iskolaelőkészítő – IV. osztály
  • 222 V-VIII. osztályDSC_2938

Laczkó-Albert Elemér polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy minden játék, szórakozás mellett azért kell a diákoknak az iskolába jönni, hogy okosodjanak, tanuljanak.  Ugyanakkor felhívta a figyelmet a világháló adta lehetőségekre, de egyben veszélyeire is.

DSC_2937Az igazgatónő ismertette az újdonságokat, a változásokat – többek között, hogy idéntől a kabinetes rendszer helyett minden osztálynak saját tanterme lesz, így néhány tanóra kivételével (melyet a tantárgyi követelményeknek megfelelően szakteremben tartanak) nem kell a diákoknak osztályról-osztályra költözködniük.

A tanév másik nagy újdonsága, kihívása, hogy idén hat osztályban elindul a Kreatív Partnerség Program, melyben hat pedagógus önkéntes alapon vesz részt. A program lényege, hogy a pedagógusok munkáját három művész segíti, egészíti ki. E két fél együttműködése, munkája az adott osztály tantervi követelményeinek megfelelően történik. A helyi önkormányzat által finanszírozott programtól a tanulók tanulási motivációjának növekedését várják el.

DSC_2954 A tanévnyitó ünnepség végén a legkisebbek verssel köszöntötték az iskolát. A tanévnyitót követően szentmisén vettek részt a tanítók és a diákok.