dsc_7077
A Remetei Ifjúsági Napok programjának részeként illetve a gyergyói néptánctalálkozó zárómozzanataként került sor a Hargita Székely Népi Együttes Ludas Matyi című táncjátékra 2017. április 23-án, vasárnap, 18 órától a Balás Gábor Művelődési Házban. Belépés tetszés szerint.

Előadásismertető

HNSZNE--Ludas-MatyiA tavaly múlt 250 éve, hogy 1766-ban született Fazekas Mihály, a mű szerzője. Az 1804-ben befejezett, „négy levonásba” tagolt műve évtizedig keringett kéziratban az olvasók kezén míg 1815-ben, Bécsben a még diák, később neves matematikus Kerekes Ferenc kiadta mint ismeretlen szerző alkotását. Ezt követően ajánlotta közkézre javított és kiegészített művét Fazekas Mihály kétszáz éve, „Debrecenből, januárius 12-én, 1816-ban.”, hogy az neve alatt hivatalosan először megjelenhessen a következő évben. A „régi magyar regéből” írt első népmese feldolgozása a magyar irodalomnak megjelenésekor derűt fakasztott olvasóiban, és sikere azóta is mindmáig töretlen.

dsc_7074

A társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű táncos újraalkotását társainak, Böjte Róbertnek, Kósa Gabriellának és Szabó Lászlónak segítségével, és Mihó Attila közreműködésével a zenei anyag szerkesztésében. Az eredeti történet fonalát követő produkció javarészt csíki és küküllőmenti táncmotívumokra épül, miközben sóvidéki, buzai és centei, őrkői cigány, valamint boncidai táncokat mutat be. Visszafogott, de kifejező kelléktára alátámasztja a szereplők felszabadult, derűs játékát. A mű ma is érvényes üzenete és a történet humora jó mulatást ígér minden nézőjének életkorától függetlenül.

dsc_7008