Hírek

Névnap: Emma 2018. április 6.

Nők órája - az összetartozás helye

2018. április 6. | 12:04
A Képes Vagyok községi lap márciusi számának ARCkép rovatában jelent meg az alábbi interjú dr. Gyulai Anna ny. orvossal. A beszélgetés apropóját az adta, hogy Gyulai Anikó doktornő nemrégiben hivatalosan is elköszönt a Nők órája közösségétől, amelyet több éven keresztül vezetett. Dr. Gyulai Anna Marosvásárhelyen született és végezte iskolai tanulmányait. Az orvosi egyetem befejezését követően második állomása Remete volt, ahol nemcsak szakmáját lelkiismeretesen gyakorló háziorvosként, hanem a közösségért tenni akaró személyként évekig dolgozott, és aktív részt vállalt a művelődési rendezvények szervezésében. A nevéhez, személyéhez fűződik a Nők órájának újraindítása. E közösség élén töltött éveiről, vitalitással teli életszemléletéről kérdeztük. Tovább >>

Nagy Mária énekesnő Remetén

2018. március 30. | 12:03
Húsvét másodnapján a remetei Balás Gábor Művelődési Házban fél évszázad után láthatjuk Nagy Mária énekesnőt. Gyergyóremetén született 1957-ben. Szülei Nagy Dénes és Puskás Juliánna. Két leánytestvére van, Teréz és Magdolna. Általános iskolai tanulmányait Remetén végezte 1964- 1972 között. Szüleitől 1968-ban egy harmonikát, később egy hat és egy tizenkét húros gitárt kapott ajándékba. Bizonyára ezeknek nagy szerepük volt Mária énekesi karrierjének elindulásában. 1969-ben lépett először színpadra a remetei kultúrotthonban. Egy iskolai műsor keretében népdalokat énekelt.      Tovább >>

Remetén tartották a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei szakaszát

2018. március 9. | 08:03
 „Az írás csak akkor töltheti be rendeltetését, ha éppoly híven tolmácsolja a gondolatot, mint a szabatos, talpraesett élőszó. Az írásbeli gondolatközlés félreérthetetlenségének egyik biztosítéka a kifogástalan helyesírás.” (Szemere Gyula- nyelvész)   A Fráter György Általános Iskola adott otthont a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Hargita megyei szakaszának, melyen idén 116 V-VIII. osztályos tanuló vett részt. Iskolánkból három V. osztályos tanuló- Laczkó-Albert Eszter, Simon Máté, Tóth Anna, Balázs Bécsi Anita VI. osztályos -, valamint két nyolcadikos –Csortán Réka és Puskás Búza Anna- jutott be a nagyon erős megyei mezőnybe. Az ötödikesek korosztálya volt a legnépesebb, itt 90 ponttal dicséretet kapott Laczkó-Albert Eszter. Tovább >>