8662

Szeptember 18-án, vasárnap 19 órától Gyergyóremetén a Cseres Tibor bérletes nézők tekinthetik meg az előadást a Balás Gábor Művelődési Házban. A bérlettel műsorra tűzött előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók a helyszínen. Jegyek ára felnőtteknek 20 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül.

szemeszedettigazsag1A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett, a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette.

Bresse városába új bíró érkezik. Hector Revalier feladata pontot tenni egy gyilkossági ügy végére. Az igazság oltárán elkötelezett új bíró számára a feladat első látásra egyszerűnek tűnik, noha elődei éppen eme bűntény felgöngyölítése közben őrültek meg vagy menekültek el a városból.

Csíki Játékszín – Csíkszereda Önkormányzati Színháza
MÜLLER PÉTER: SZEMENSZEDETT IGAZSÁG (bűnügyi komédia)

szereposztás: HECTOR REVALIER, a bíró: PUSKÁS LÁSZLÓ; SOPHIE, a felesége: DÁLNOKY CSILLA/ BOKOR ANDREA; VÁROSKAPITÁNY: KERESZTES SZABOLCS; AUGUSTE DE FRILLET, megyei főügyész: FÜLÖP ZOLTÁN; KOCH, törvényszéki írnok: KOZMA ATTILA; OSSIE VAUDEN, gazda: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ; VAUDENNÉ: ZSIGMOND ÉVA BEÁTA; CLAUDE MORICE, tűzoltóparancsnok: BENDE SÁNDOR; ANTON PIN, besurranó tolvaj: PAP TIBOR; MOULIN, a Kacér Patkány tulajdonosa: FEKETE BERNADETTA; JOSEPH VALLET, téglaégető: KOSZTÁNDI ZSOLT; VALLET-NÉ, a felesége: SZABÓ ENIKŐ; PATU, őrmester: VASS CSABA; PATKÁNYFOGÓÁRUS: BILIBÓK ATTILA; IDEGEN: GIACOMELLO ROBERTO; WEBER, tűzoltó: KISS ERNŐ; valamint ZAIBA ANIKÓ, ORBÁN LEVENTE.
Zenei munkatárs: VERESS ALBERT; dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA; díszlet-jelmeztervező: PARÁSZKA MÁTÉ; rendező:PARÁSZKA MIKLÓS.