DSC_0977A Gyulafehérvári Caritas pénteken, október 23-án, 18 órától szervezi meg immár hetedik alkalommal az Egymillió csillag a szegényekért karitatív gyűjtést Gyergyóremetén, a Cseres Tibor téren. Ezen akció keretében jelképesen egy mécses meggyújtásával és felajánlott adományainkkal segíthetünk a rászorulókon. A szokásos módon a begyűlt összegből több száz család és egyedül élő idős személy karácsonyát tesszük szebbé, úgy, hogy élelmiszercsomagokat állítanak össze számukra. 

Továbbá összehangolt eseményről van szó, a romániai Caritas szervezetek összesen 54 településen szervezik meg.

“Idén azt is el szeretnénk érni, hogy 2020-ra évi 0,3%-al növelje meg a kormány a szociális szolgáltatásokra szánt összeget. Ez Romániában soha nem haladta meg a GDP 0,6%-át, míg az EU-ban 2,2 – 2,5% között változik! A hagyományos rendezvényünkön ezért a kérésünkért aláírásokat fogunk gyűjteni az IGEN a szociális szolgáltatásokra! elnevezésű petícióhoz.” – nyilatkozta a Caritas vezetősége.