bejegyzesek/verbita.jpg

A pünkösdi ünnepkör alkalmával a csutakfalviak vendégül láttak egy verbita szerzetesekből álló kis csoportot. A sokak számára ismeretlenül hangzó rendhez tartozó misszionáriusok Magyarrszágról érkeztek és a világ majdnem minden táját képviselték: ketten Kongóból, továbbá Indonéziából, a Fülöp Szigetekről, Lengyelországból valamint a Felvidékről származtak. A szerzetesek a remetei keresztaljához csatlakozva vettek részt a csíksomlyói pünkösdi búcsún.

A verbita szerzetesrendet a 19. század végén Németországban alapították (hivatalos nevén: Isteni Ige Társasága) és a katolikus világ hetedik legnagyobb férfi szerzetesrendje, hetven országban van jelen. A verbita rend célja a katolikus hit hirdetése szerte a világban.

A  misszionáriusokat a Svájci Házban egy előadással és beszélgetéssel egybekötött alkalomra látták vendégül a csutakfalviak, amely alkalommal  betekintést nyerhettek az egyes földrészek szokásaiba, életmódjába és vallásos szokásaiba. Gitáros és dobos kíséret mellett vallásos énekeket énekeltünk az általuk hozott füzetekből. Igazi, élményekben gazdag estén vehetett részt a közel 80 jelenlévő akik zsúfolásig megtöltötték a Svájci Ház két szobáját.