Valószínűleg a világ legsokoldalúbb jazzbandje
„a neurotikus fél világnak orvosilag kellene őket felírni”

(Matisz László, Gramofon)

Rendhagyó koncerttel indul a Balás Gábor Művelődési Ház 2019/2020-as Zenei Évada. A Bohém Ragtime Jazz Band nyolc tagjának összesen tizenhat hangszere van, s ráadásul mindegyiken játszanak is. És akkor még a zenecsinálásra alkalmas hangszerszerű tárgyakat nem említettük, az éneklésről és az alkalmankénti táncraperdülésről nem is beszélve. A játszott stílusok száma a hangszerekével vetekszik.

Koncertjeik a tízes-húszas-harmincas évek Amerikáját idézik, a zenén kívül mókával, bohémsággal. A régi magyar számok pedig a boldog békeidők Budapestjének hangulatát hozzák vissza. Ideális kikapcsolódás minden korosztálynak az óvodástól a dédnagymamáig. (Dédnagypapák se maradjanak otthon!)

A Bohémek a világ szinte összes nagy tradicionális jazzfesztiválján megfordultak már, Berlintől Oslóig, Drezdától Bredáig, Poritól Montreux-ig, Asconától Bude-ig és Riminitől Sacramentóig. Rendszeresen játszanak vendégsztárokkal.

Koncertjeiket európai és amerikai televízió- és rádióállomások közvetítették, eddig megjelent 21 albumuk felvételei is rendszeresen hallhatók jazzműsorokban világszerte. A Bohém Fesztiválokat 1992 óta szervezik. 2003-ban „Az év jazzegyüttese”-ként eMeRTon-díjat, 2010-ben „Magyar zeneművészet” kategóriában Bács-Kiskun megyei Prima-díjat kaptak.