A Csíki Játékszín február 2-án, vasárnap 19 órától játssza a Rokonok című előadását Gyergyóremetén, a Művelődési Házban.

Móricz Zsigmond regényében a Zs.V. rövidítésnek két jelentése van. Jelenti a történet helyszínét, Zsarátnok városát, a város rangját, a jogszerűség látszatával, emelkedett, hazafias jelszavak hangosztatásával fenntartott hatalmát. És közönségesen, közismerten azt, hogy „zsebre váglak”, mint egy olyan világ jelszavát, ahol általánossá vált a korrupció, ahol a demokrácia csak egy cinikus módon fenntartott díszlet, a kifejlődő kapzsi zsarnokság számára. Ahol „az urak a rokonság kérdését úgy fogják fel, mint bejelentett jogcímet arra, hogy részt vehessenek a panamákban”.

Azonban nem csak a világ, maga a főhős is kétarcú. Készségesen válik a hatalmasok „rokonává”, míg elveit követve egy méltányos és tisztességes világ megvalósításáról álmodik. Eközben pedig az ő keze után is kapkodnak az egzisztenciális örvényekben fuldokló rokonok. Érzelmi élete is két nő vonzásában feszül pattanásig. A regény mesterien megépített, sokágú epikai szerkezet, minden részlete bevilágít a valóság egy-egy homályos zugába, a lélek rejtelmeibe. Mindezt egy drámai gerinc tartja egyben: Kopjáss István története, mely színpad után kiált. Erre figyelve készült Székely Csaba színpadi adaptációja, azzal a szándékkal, hogy éberebben figyeljünk világunkra s egyúttal kedvet kapjunk a regény (újra) olvasásához.

Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Szereplők:

KOPJÁSS ISTVÁN, Zsarátnok város főügyésze: Puskás László;

LINA, a felesége: Dálnoky Csilla;

MAGDALÉNA, Lina unokatestvére: Sándor Anna;

POLGÁRMESTER: Fülöp Zoltán;

KARDICS, bankigazgató: Lőrincz András Ernő;

MARTINY, az ellenzék vezére: Kosztándi Zsolt;

PÉTERFI, István titkára: Kozma Attila;

BERCI BÁCSI, István nagybátyja: Giacomello Roberto;

LAJOS BÁCSI, István nagybátyja: Giacomello Roberto;

KATI NÉNI, István anyjának unokahúga: Bartalis Gabriella;

ADÉLKA, István testvére: Fekete Bernadetta;

ALBERT, István testvére: Bilibók Attila;

HOLLAKY, volt iskolatárs: Bende Sándor;

IMRE, a polgármester titkára: Pap Tibor;

BISZTRICZAY, főmérnök: Vass Csaba;

ÚJSÁGÍRÓ: Keresztes Szabolcs;

 

Fotó, Zene: VERESS ALBERT

Tervező: PARÁSZKA MÁTÉ

Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS