Január 14-én a remetei Önkéntes Tűzoltó Alakulat megtartotta évnyitó gyűlését a központi tűzoltószertár gyűléstermében.Az eseményen jelen volt az alakulat tagságnak több, mint két harmada. Az alakulat tagsága mellett jelen voltak Laczkó-Albert Elemér polgármester és Szabó Csaba alpolgármester urak is. A hűvös vasárnap reggelen mindenki jókedvűen érkezett a már hagyományos évnyitó eseményre.

    A gyűlésen mindenki köszönetét fejezte ki az elmúlt év munkájára vonatkozóan és reményeit, hogy az idei év is legalább egy a tavalyihoz hasonló lesz, amikor relatív kevés tűzesettel és katasztrófahelyzettel kellett megküzdeni. A polgármesterek kiemelték a tűzoltóság fontosságát és az önkéntesek áldozatos munkáját. Megköszönték, hogy az önkéntes tűzoltók a múlthoz képest most már tényleg önkéntesek, akik semmilyen juttatásban nem részesülnek. Mindenki külön kihangsúlyozta a tűzoltók testi épségének fontosságát és az erre fordított figyelmet.

    A tűzoltók biztonságát és azok hatékony munkáját próbálja támogatni a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat. Ezzel egyidőben biztosította a polgármester a tűzoltókat, hogy a jelen pillanatban országosan kialakult nehéz pénzügyi helyzet ellenére a tűzoltóság munkájában nem lesznek fennakadások és ebben a helyzetben is megtesznek mindent annak érdekében, hogy fejlődhessünk.

    Ezúton kerültek bemutatásra a tavalyi évben megvásárolt eszközök, amelyek segítik a munkát. Ezek az eszközök a következők: professzionális tűzoltó kesztyűk, kompresszor, áramfejlesztő, reflektorok és reflektorállvány. Ezzel egyidőben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy reméljük nem kell ezeket az eszközöket használni.

    Minden tűzoltó egyetértett abban, hogy hatékonyan kell a lakosság tudtára adni a tűzmegelőzés fontosságát és az általános segélyhívószám használatának a fontosságát. Megfogalmazódott az, hogy ha bármilyen katasztrófahelyzet, tűzeset vagy bármilyen más hasonló probléma szemtanúja azonnal hívja a 112-es általános segélyhívót, és a lehető legpontosabb információkat adja meg az ügyfélszolgálatosnak.

    Ezúton megragadnám az alkalmat és megköszönöm minden önkéntes munkáját, a családjaik megértését ezzel a munkával kapcsolatosan, és az alakulat nevében mindenkinek kívánok egy problémamentes, sikerekben gazdag 2018-as évet.

Demeter Zsolt tűzoltóparancsnok