G10-SloganHu-262x300A G10- Gyergyó Régió Helyi Fejlesztési Akciócsoportja újabb pályázati lehetőségeket hirdet, az Önök véleményével, ötleteivel, segítségével összeállított Helyi Fejlesztési Stratégia alapján, ahol lehetőség nyílik 10 településen (Remete, Ditró, Szárhegy, Alfalu, Csomafalva, Újfalu, Vasláb, Borszék, Holló, Tölgyes) a helyi önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, kis- és középvállalkozásoknak, közintézményeknek valamint vallási intézményeknek támogatásban részesülni.

    Az első szesszióban kiírásra kerülő intézkedések listája hosszú és változatos, a 2014-2020- as periódusban az itt felsorolt intézkedéseket lehet megcélozni:

– trágya tároló építését, mivel az állattenyésztési ág a régióban hanyatlásban van, a gazdaságoknak nehéz egy ekkora beruházás egyedüli finanszírozása.

Továbbá mezőgazdasági termékek feldolgozását és értékesítését, hiszen a térség nagy hagyományokkal rendelkezik az élelmiszeripari ágazatban, de a meglévő mennyiség jóval a lehetőségek alatt van.

Lehetőség nyílik biomassza feldolgozására mezőgazdasági és erdős területekről való tisztításból, ugyanis kötelező a területek letakarítása, de a szóban forgó végtermék nincs használva hőtermelésre, hanem tőlünk távolabb van elszállítva és eladva. Szintén biomasszán alapuló fűtés- és melegvíz-rendszerek bevezetését is támogatják, tudniillik nincs földgáz hálózat a környéken, a közintézmények fűtési tűzifát használnak, ami nem megújuló energiaforrás, a szükséges hőigényt mással is lehet fedezni.

Szociális szolgáltatásokhoz szükséges épületek újítására és felszerelésére is kaphatnak pénzt pályázók, mert elenyésző számban vannak jelen ezen tevékenységek a környékünkön.

Emésztőgödör – szippantó autó és ökológiai mobil WC- k vásárlására is lehet pályázni, a víz minőségének megőrzése érdekében.

Emellett prioritás a közvilágítás hatékonnyá tétele, az energiahatékonyság és a közúti biztonság fenntartásáért.

Benne foglaltatik a központon lévő épületek felújítása és új funkciókkal való ellátása, merthogy ezek megrongálódtak, vagy nem megfelelő funkciókkal vannak ellátva.

És végül, de nem utolsó sorban kemping típusú táborok létrehozására is nyílik lehetőség, gyerekeknek, fiataloknak táboroztatásához.

A támogatásokról való tájékoztató megszervezése május 2-a és 12-e között minden fent említett helységben sorra kerül.

Az első bemutatóra itt, Gyergyóremetén kerül sor, május 2-án, 15 órától a gyergyóremetei Polgármesteri Hivatal Tanácstermében, ahová minden kedves érdeklőt szeretettel várnak.

Amennyiben ez az időpont a lap megjelenése előttre esik, az érdeklődőknek a Cseres Tibor tér 22- es szám alatti székhelyen a G10 munkatársai állnak szíves rendelkezésükre, munkanapokon 8 és 16 óra között.

Használják ki az Európai Unió adta lehetőségeket, pályázzanak vissza nem térítendő támogatásra, vidékünk, gazdaságunk fejlesztésére, életszínvon