DSC_5189

Cseres Tibor (1915-1993) gyergyóremetei származású író születésének 100 évfordulója alkalmával emléknapot szerveztünk községünkben 2015. október 13-án. A rendezvény tiszteletbeli meghívottja volt a családjával Budapesten elő Cseres Judit, a néhai író lánya, aki első szóra szívesen tett eleget felkérésünknek, és jött haza édesapja szülőfalujába.

A Cseres Tibor Emléknap programjának részeként délelőtt 11 órától a központi iskola VII-VIII. osztályos tanulói találkoztak Cseres Judittal, aki rendhagyó magyaróra keretében mesélt édesapjához fűződő személyes emlékeiről, majd közösen a Cseres Tibor emlékszobába látogattak el.

DSC_5178

A délután három órától kezdődő ünnepségnek több fontos és emlékezetes mozzanata is volt.

A  bevezetőben Laczkó-Albert Elemér polgármester elmondta, hogy ugyan van Cseres Tibor terünk, Cseres Tibor emlékművünk, Cseres Tibor emlékszobánk, évente Cseres Tibor Napot szervezünk és megemlékezünk az íróról, de kérdés, hogy hányan ismerjük az ő műveit? A községvezető kiemelte, legyünk büszkék arra, hogy a miénk.  Külön köszönetét fejezte ki a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőségének az emléknap gondolatának indítványozásáért.

DSC_5181

Cseres Judit, Cseres Tibor lánya családi képek vetítése révén, elsősorban, mint édesapát mutatta be az írót, aki sokat mesélt neki szülőfalujáról, amely emlékeiben nagyon elevenen élt. A Gyergyóremetén töltött gyermekkor élményei végigkísérték az író életét. A remetei táj – a Maros kanyarulata, a falut körülvevő hegyek hasonlítanak ahhoz a visegrádi nyaraló ház környezetéhez, melyet az író a megvásárlásakor tudatosan választott. Cseres Judit, egyedüli gyermekként az apját és őt összekötő szoros, bensőséges kapcsolatról mesélt, aki nemcsak jó édesapa, de kiváló nagyapa is volt.

Érintőlegesen szólt Cseres Tibor írói életpályájáról is, akit 1986 novemberében a  Magyar Írók Szövetségének elnökévé választottak, beszélt az 1975-ös Kossuth-díjjal való kitüntetéséről, valamint bemutatta az a fényképet is, melyen a néhai Göncz Árpád, volt köztársasági elnök, átadja a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjének díját.

Füstös Rozália nyugdíjas tanítónő, akit rokoni ágak fűznek a Portik-Cseres családhoz, röviden azt a kutatómunkáját ismertette, amely Cseres Tibor felmenőit – édesapja Portik-Cseres Péter, édesanyja György Anna – tárja fel, akik a szegénységben is emberi értékeik gazdagságáról tettek tanubizonyságot. Rózsika néni összegyűjtötte a velük kapcsolatos remetei vonatkozású emlékeket, melyeket mindenképp át szeretne átörökíteni az utókornak. Örömét fejezte ki, hogy erről nemcsak írott formában, a Képes vagyok helyi újságunk hasábjain írhat, hanem alkalom adódott arra, hogy mindezt szóban is elmondja.

DSC_5186

A rendezvény folyatásaként bemutatásra került a Székelyföld könyvsorozatának 34. kötete – Cseres Tibor Foksányi szoros című műve, illetve a Székelyföld októberi száma, melynek szintén van Cseres Tiborhoz kapcsolódó vonatkozása.

„Sokat tusakodtunk, hogy melyik Cseres műre essék a választás. Szerencsére van miből válogatni. Az egyik legszékelyebb írásnak tartom a Foksányi szoros című művet, még akkor is, ha a moldvai csángó magyarokhoz is bevisz” – mondta el Ferenczes István szerkesztő, Lövétei Lázár László kérdésére válaszolva. A kötet a címadón kívül még két írást tartalmaz: Zöld Péter levelei a pápához, melyben a szerkesztő elmondása szerint Cseres Tibor írói nagyságáról tesz tanúbizonyságot, azáltal, ahogy a fikciót oly hitelesen írja le, hogy valóságként éli meg az olvasó. A Jaj, de magas ég című írás, a könyv utóhangjaként, egy moldvai csángó asszony álmairól szól.

Ferenczes István zárszóként egy a nyolcvanas évekbeli személyes találkozás emlékeit elevenítette fel, mely alkalommal a remetei születésű, de száműzetésben élő Cseres Tibor így egyetlen mondatban tömören kifejezte a szülőföldjéhez való kötődését: „Nem múlik el éjszaka, amikor nem Erdélyről álmodom.”

A könyvbemutatókat követően, Cseres Judit jóvoltából a Vízaknai csaták című mű kapcsán készült filmből a korosodó Cseres Tibor alakja elevenedett meg a vetítővásznon.DSC_5192

A megemlékezés folytatásaként Cseres Judit jelenlétében koszorúkat helyeztek el a központi Cseres Tibor emlékműnél, majd meglátogatták a frissen felújított Gyergyóremetei Tájház  egyik szobájában berendezett Cseres Tibor emlékszobát. Ez alkalommal a látogatás különlegességét Cseres Judit tárlatvezetése adta, aki édesapja személyes tárgyai kapcsán emlékeit osztotta meg a látogatókkal.