Hírek

Névnap: Tivadar 2017. április 5.

Focidömping

2017. április 5. | 09:04
Márciusban a VI. Falurészek Kupája nyitotta a sort, ugyanis március 3-5-e között 11 csapat (Bernád, Alszeg, Központ, Túlamaros, Tejporgyár, Rétalja, Csutakfalva, Szent István, Bakó, Rétalja ifik és Fenekalja) részvételével három napon át zajlottak a néha szikrázó jelenetekkel is fűszerezett teremfoci mérkőzések. Az egyik csoportban Alszeg csapata, mint utólag kiderült, már az első mérkőzésen a maga javára eldöntötte a csoportelsőség sorsát, ugyanis Tulamaros csapatát legyőzve a végelszámolásnál a kettejük közötti meccs döntött (a pontszám és a gólarány azonos volt). A másik csoportban Bernád csapata pontveszteség nélkül zárta a csoportküzdelmeket és őket követte a Központ csapata, akik csak Bernáddal szemben veszítettek. Tovább >>

Cseres Tibor Nap Arany jegyében

2017. március 28. | 19:03
A Fráter György Általános Iskola által évente megtartott Cseres Tibor Napra 2017. március 31-én, pénteken kerül sor. A szervezők Arany János, a 200. éve született neves magyar írónk, tollából származó sorokat választották a rendezvénysorozat mottójául – „Dicső híre – neve fönnmarad örökké” (Toldi). Az emléknap keretében több irodalmi és sportrendezvényre illetve földrajz Ki mit tud?-ra is sor kerül.   Tovább >>

Pályázati lehetőség

2017. március 13. | 09:03
Gyergyóremete Önkormányzata pályázatot hirdet a helyi civil szervezetek számára a 2017-es év folyamán, Gyergyóremetén sorra kerülő programok támogatására. Pályázati űrlapok igényelhetőek naponta 8-16 óráig a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán vagy letölthető itt. A pályázathoz szükséges iratcsomó megtalálható itt. Leadási határidő: 2017. április 3. (hétfő), 12:00 óra Fontos! Csak mérlegképes szervezet pályázhat!

Tizes a tizedik születésnapon

2017. április 2. | 03:04
Remetei jelenlétének 10 éves évfordulóját ünnepelte a Step Dance Sportklub. Ez alkalomból Elveszett mesekönyv címmel gálaműsort mutattak be a Balás Gábor Művelődési Házban 2017. március 19-én. A jubileum kapcsán olvassák el Portik-Bakai Ádám írását.   „Ezelőtt 10 évvel Pál Ágnes táncoktatóval elhatároztuk, hogy megpróbálunk valami maradandót alkotni Gyergyóremete modern- és társasági tánc-térképén. Az idő múlásával bebizonyosodott, hogy a tánctanárnő egy sikerkovács, és arra a munkára, amire rátette a kezét, annak minőségileg és mennyiségileg is megvolt az eredménye. Tovább >>

Képes Vagyok februárban

2017. március 9. | 15:03
A napokban jelent meg a Képes Vagyok legújabb száma. A címlapon a 18 évesek nagykorúsító báljáról közlünk élménybeszámolót, ugyanakkor olvashatnak a Családnevek Teremfoci Bajnokságáról, a házassági évfordulók és a farsangtemetés megünnepléséről valamint a Szabó Magda felolvasómaratonról. Újságunk hasábjain a közelmúltban elhunyt Portik-Bakai Sándor remetei születésű rk. plébánosról emlékezünk. Interjú-sorozatunkban ezúttal bepillantást nyerhetnek a tejporgyári iskola épületében működő, a remetei sérült gyermekek számára  fenntartott speciális csoport életébe. Egyebek mellett folytatjuk Laczkó-Szentmiklósi Endre cigányságról szóló sorozatát. A februári lapszám online itt  olvasható.