Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt 2021. február 7-én, vasárnap 19,00 órai kezdettel a Háromszék Táncegyüttes „Rézhúron” című előadására.

Higgyen nekem, nincs is más,

Mint az egymásra találás,

Valami szívet melengető

Muzsika dallamára.

Két kéz összekulcsolódik,

Hogy az egyik pár láb megérzi,

Hova lép a másik.

Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.

Utánamegy, mert azt hiszi,

Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.

S ki tudja, talán

Tényleg röpülés ez már.

 

A tánc a lélek nyelve, sokan tudjuk, a néptánc egy közösséggé erősödött léleknyelv, az erdélyi páros táncaink a férfi és a nő örök viszonyának természetéről vallanak.

Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is.  A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.

Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés, amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.

Alkotók

Zenei szerkesztés: Fazakas Levente

Koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre

Színpadi szerkesztés: Ivácson László

Tánckarvezetők: Tekeres Gizella, Melles Endre,

Zenekarvezető: Fazakas Levente

Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

Hang: Kelemen István, Vajda Attila

Fény: Bedőházi Alpár

Színpadi és műszaki munkatársak: Fegyver Botond, Maksai Gábor

 

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.