A 2005-ben felavatott létesítmény különböző szociális szolgáltatásoknak ad helyet. Itt végzi tevékenységét a Helyi Önkormányzat, a Megyei Tanács és a gyulafehérvári Caritas Szervezet által működtetett Házi Beteggondozó és Családsegítő Szolgálat valamint a Korai Nevelő és Fejlesztő Központ. Heti rendszerességgel otthont ad a Nők órája, Idősek klubja találkozóknak és egyéb közösségi találkozóknak.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány 2006-ban indította be Gyergyóremetén a napközis foglalkozásokat két csoportban, a Fráter György illetve a csutakfalvi Balás Jenő iskolánál. 2011. november 16-án új központba költöztek Böjte Csaba gyergyóremetei pártfogoltjai, ekkor szentelték fel Csutakfalván Árpádházi Szent Margit tiszteletére azt a családi házat, amelyet a helyi önkormányzat vásárolt meg és bocsátott célirányosan, 49 évre a Szent Ferenc Alapítvány rendelkezésére. Az ingatlan vásárlásához és felújításához Remete önkormányzatán és az alapítványon kívül, a veszprémi Fehérvári István valamint több helyi cég és magánszemély is hozzájárult.
A 2012-13-as tanévben Gyergyóremetén szintén két csoportban, változó létszámmal, több mint negyven gyermek délutáni foglalkoztatását végzi a Szent Ferenc Alapítvány. Tanulnak, közösen készülnek az ünnepekre, bekapcsolódnak a község kulturális életébe, nyaranta pedig táboroznak is Csaba testvér gyergyóremetei gyermekei.
A Kiút konzultációs program szenvedélybetegek és hozzátartozóik részére. A program elsősorban egyéni és családi konzultációs beszélgetésekből áll, de a gyergyóremeteiek önsegítő csoportokban is részt vehetnek, egyelőre Gyergyószentmiklóson. A programvezetők illetve a meghívott szakemberek ismeretterjesztő előadásokat tartanak, a fiataloknak interaktív, prevenciós csoportfoglalkozásokat szerveznek a gyergyóremetei Szent Anna Központban vagy a Szent Ferenc Alapítvánnyal együttműködve a Szent Margit Házban. A Gyulafehérvári Caritas Szervezet által működtetett programot Gyergyóremete Önkormányzata támogatja.
A Gyulafehérvári Caritas Szervezet jóvoltából, a helyi Önkormányzat támogatásával évek óta működik Gyergyóremetén az idősek csoportja. A csoport tagjai kétheti rendszerességgel találkoznak a Szent Anna Központban. Ezeknek az csoportfoglalkozásoknak a célja különböző kompetenciák fejlesztése: az aktív életforma fenntartása, a létező erőforrások felhasználása, új célok megfogalmazása és hosszú távon a problémák megelőzése. A Családsegítő Szolgálat csoportbeszélgetéseket szervez, évente egy-két alkalommal kirándulni hívja tagjait, megünneplik az idősek Világnapját, farsangi és Katalin-napi bált szerveznek a térség időseinek.
A hátrányos helyzetű gyerekek foglalkoztató csoportja az Együtt a Jövőnkért Egyesület és a helyi önkormányzat támogatásával fejti ki tevékenységét. Gyergyóremetén nyolc (9 és 26 év közötti) fiatallal kezdte meg működését 2012 januárjában. A tevékenységek reggel 8 órától 14 óráig zajlanak az un. Tejporgyári iskola épületében.