Gyergyóremete és Biatorbágy

partnerséggé nyilvánításáról

2001

Gyergyóremete Tanácsa és Biatorbágy Nagyközség képviselő-testülete

kiindulva az országok és népek békés egymás mellett élésének elvéből, s attól az óhajtól vezérelve, hogy:

• • • • • • megteremtsék a lehetőséget a két község lakosságának kölcsönös megismeréséhez,
          • támogassák az idegenforgalom kiteljesedését,
          • elősegítsék egymás közigazgatási eredményeinek megismerését,
          • biztosítsák a kulturális, művészeti, egészségügyi és sportprogramok cseréjét,
          • ápolják a közös kulturális hagyományokat és a közös együvé tartozást,
          • megkönnyítsék a két szerződő fél gazdálkodó szervezetei között
            kialakuló kapcsolatok elmélyülését;

Úgy határoztak, hogy

a Román Köztársaság Gyergyóremete községét Biatorbágy partner-községévé,

a Magyar Köztársaság Biatorbágy Nagyközségét Gyergyóremete partner-községévé nyilvánítják.

Biatorbágy Pest megye nyugati peremén, a Zsámbéki-medence és a Budai-hegység találkozásánál fekszik; délről a Fejér megyei Etyek, északról Páty és Budakeszi, keletről Budaörs és Törökbálint, nyugatról pedig Herceghalom határolja. Területe 4 379 hektár, belterülete 496 ha; népessége 2013. január 1-jén 12 908 fő volt. A település az 1980-as évek óta — különösen a 1990-es évektől — dinamikusan növekvő, előbb csökkenő, majd erőteljesen növekedő lakosságszámú településsé vált, köszönhetően részben Budapest közelségének és jó közlekedési kapcsolataiknak.

Biatorbágyot az M1-es, az 1-es főút és a vasút teszi könnyen megközelíthetővé, M0-kapcsolattal. Ezek a tengelyek ipari és lakófejlesztéseket vonzottak, és közelebb hozták a települést Budapesthez.

A mai település Bia és Torbágy egyesüléséből alakult ki: a két falu hivatalosan 1966-ban egyesült. Mindkettőnek régi gyökerei vannak: a terület már az őskorban is lakott volt (réz- és bronzkori emlékek), később avar kori települések nyomai is előkerültek. A vasút 1883–1884 körül érkezett, a két falu közös vasútállomását 1884-ben hozták létre, majd a viaduktok (a két völgyhíd) 1898-ra készültek el — ezek a hidak máig a település jelképévé váltak. Sajnos a nagy múltú vasúti viaduktokhoz kötődik a 20. század egyik tragikus eseménye is: 1931. szeptember 12-én itt történt a Matuska Szilveszter által végrehajtott vasúti robbantás, ami a helyi emlékezet fontos történelmi mozzanata.

A település hagyományosan mezőgazdasági jellegű volt: Torbágyon a Katalin-hegyi szőlők és gyümölcsösök, Bián pedig a halastavak és gyümölcsös kertek voltak meghatározóak. A 20. század második felében — különösen a vasút áthelyezése és az autópálya megépülése után — megindult az intenzívebb üdülő- és lakóterületi fejlődés: kiépült a Pecató és környéke, kiskertek üdülő- illetve lakóövezetté alakultak, és új településközpont formálódott a régi vasúti területek felszabadulásával. Az önkormányzat 1990–1994 közötti infrastruktúra-fejlesztései, valamint a város szerkezetét szabályozó tervek (pl. 2002-es Településszerkezeti Terv) is a rendezett növekedést célozták.

Napjainkban Biatorbágy karakterét a szuburbanizáció és a gazdasági területek menti beépülés határozza meg: a korábbi nagyüzemi mezőgazdasági területek szerepe csökken, a kisebb, egyben művelt parcellák és új lakóterületek kerülnek előtérbe. A település fejlődése ugyanakkor korlátokba ütközik: a domborzati és természeti adottságok előbb-utóbb szabnak határt a további terjeszkedésnek. Ugyanakkor Biatorbágy megőrizte történeti és táji értékeit — a viaduktok, a halastavak és a Katalin-hegy egyaránt fontos elemei identitásának.