Falunapok

GYERGYÓREMETEI FALUNAPOK

Minden esztendőben, július második hétvégéjén szervezik meg a Gyergyóremetei Falunapokat, amelyek a helyieknek és a településre érkező vendégeknek egyaránt változatos, érdekes időtöltést biztosítanak. Tudományos előadások, sportjátékok, kiállítások, szórakoztató zenés műsorok minden évben szerepelnek a kínálatban.

DSC_3835

A falunapok a hagyományápolás, a múltidézés napjai is egyben: így elevenedett meg az ősi mesterség, a tutajozás, és így láthattak a remeteiek szabadságharcot idéző hadijátékot is.Az is szinte természetes, hogy Remetének nincs olyan falunapi rendezvénysorozata, amelynek keretében ne avatnának valamit: 2001-ben például a tájházat és a milleneumi emlékoszlopot szentelték fel. 2005-ben avatták a Községházat. 2007-ben a közösségi házat adták át rendeltetésének. 2009-ben a sportcsarnokot vették használatba, és a sort hosszan folytathatnánk.

DSC_3902

A Remetére látogatónak látványos programot biztosítanak a falunapi rendezvények. Megszervezését Laczkó-Albert Elemér polgármester kezdeményezte 2000 októberében. Az Önkormányzat döntése alapján a mindenkori falunapok időpontja egy július közepére eső szombat-vasárnap. A széleskörű programban szerepel tudományos előadás, sportjátékok, kiállítások, műveltségi vetélkedők, különböző szórakoztató zenés programok, stb. A falunapok állandó meghívottja Biatorbágy, Remete testvértelepülése. A 2003-as falunapok a remeteiek „Világtalálkozója”. Hazavárják a más helységekbe, Magyarországra, Nyugat Európába és az óceánokon túlra elszármazott remeteieket.

CSUTAKFALVI SVÁJCI NAP

Minden esztendőben, augusztus elején tartják a Csutakfalvi Svájci Napot. A rendezvényen rendszeresen részt vesz a svájci Avully város küldöttsége. Kiállítások, kulturális műsorok tarkítják a programot, amely végül tábortűzzel zárul.

DSC_4082