bejegyzesek/tura1.jpg

A Kecske-kőre (1481 m) vezető túraútvonal festésére került sor 2015. szeptember 5-én. Laczkó-Szentmiklósi Endre (az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói képviseletében) szakirányításával nyolc REMISZ-es vállalkozott az ezelőtt hat évvel megfestett útvonal felújítására illetve járhatóvá tételére.

A túraútvonal első szakaszát festették meg, a Veszes-patak baloldali gerincén.

A piros háromszög jelzés az erdőpásztor háztól indul egészen a Kecske-kőig, majd a tervek szerint a Kecske-patakba jön vissza. Bele lesz kötve a Kereszthegyre kivezető útvonal is.

bejegyzesek/tura2.jpg

” Tekintettel arra, hogy a Kecske-kő lábánál lévő forrást Erőss Zsolt hegymászóról szándékozunk elnevezni, a most megfestett szakasz egybe esik a kiépítendő forrással. Az elnevezés annak állít emléket, hogy ez volt az utolsó hegycsúcs, melyet Erőss Zsolt megmászott a romániai Kárpátokban, 2012 novemberében. “ – mondta Laczkó-Szentmiklósi Endre, akit személyes emlék is fűz ehhez a túrához.