Ivácson László 1971-ben született Gyergyóremetén. Viszonylag korán megmutatkozott a népzene és a néptánc iránti fogékonysága, amit különböző amatőr tánccsoportokban elért sikerek követték. Felnőttként élethivatásává vált a népi kultúra terjesztése, népszerűsítése. Évekig táncolt színpadon, most előadásokat rendez a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjeként. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatják. 

– Hogyan, mikor kerültél kapcsolatba a népzenével, a néptánccal?

– A középiskolai tanulmányaimat Csíkszeredában, a Márton Áron Főgimnáziumban végeztem 1986-1990 között. X-ik osztályom kezdetén felvételt nyertem a gimnázium Gyökerek Néptánccsoportjába, melynek akkor a vezetője Szalay Zoltán volt. Ő vezetett be engem a népzene és a néptánc világába, ő szerettette meg velem a népi kultúra gyümölcseit. Rövid időn belül tagja lettem a Városi Művelődési Ház Stúdió Együttesének is, melyet szintén Szalay Zoli irányított.

– Milyen út vezetett a Háromszék Táncegyüttesig, annak művészeti vezetéséig?

– 1990-ben Csíkszeredából Brassóba kerültem, mivel ott folytattam tanulmányaimat az egyetemen. Ott az egyetemisták Bokréta, majd a brassói fiatalok Sirülő Néptánccsoportjaiban táncoltam, később pedig vezettem is őket. Onnan hívott meg Könczei Árpi 1993-ban a Háromszék Táncegyüttesbe, ahol előbb táncos, aztán tánckarvezető voltam. A művészeti vezetés egy nagy kihívás, de ha jó a csapatod, akkor egy élmény is. És jelenleg nagyon jó a csapat nálunk.

– Mit ad számodra a néptánc, a népzene? Ez munka vagy hivatás?

– Én már a kezdetektől táncházasnak tartottam magam. Ez egy életforma, amely nem csak abban nyilvánult meg, hogy szerdánként este táncházban jártunk, hanem a népi kultúra, a népi bölcsesség jegyei jelen voltak a teljes életünkben és a mai napig életem szerves részét képezik. Számomra nem csak szórakozás, hanem egy olyan kifejezési, létezési forma mellyel kommunikálni is lehet. Mindenképpen hivatás, hiszen hosszú távon ezt csak így lehet csinálni. De ugyanakkor munka is, hiszen ezzel keresem a kenyerem. Itt jut eszembe, hogy egyszer a nagymamám megkérdezte, hogy mivel foglalkozom? Mondtam, hogy a Háromszék Táncegyüttesben táncolok. Erre ő azt felelte, hogy: Jó-jó, de hol dolgozol?

– Táncból, táncolásból meg lehet élni?

– Igen, Magyarországon. Erdélyben csak akkor, ha nagyon jó vagy benne. Ha középszinten műveled, akkor csak „éldegélsz” belőle. Most semmiképp nem arra gondolok, hogy profi kell legyél. Egy szabadúszó táncos vagy néptáncpedagógus is jól megélhet belőle, ha nagyon jól teszi a dolgát. Ismerek többet, akik ebből élnek, de minden a jó menedzselésen múlik.

– Ugyanazt az érzést nyújtja számodra a színpadon eltáncolt tánc, mint egy előadás megalkotása, kiötlése?

– Valamikor évekkel ezelőtt a színpadon eltáncolt tánc nyújtotta a katarzist, ma már az alkotás a nagy kihívás. Igaz, az utóbbi sokkal nehezebb, de annál szebb dolog nincs mint, amikor ott vagy a közönségben és érzed, hogy milyen sok embernek nyújtottál érzelmi és erkölcsi megtisztulást az általad komponált előadással.

– Részt vettél a gyergyói tánc „hazakísérésében”. Milyen újat adott számodra? Addig táncosként mennyire foglalkoztatott a gyergyói tánclépés, milyen mélységben ismerted?

– A „hazakísérés” számomra is megtörtént. A környező vidékek táncait nagyon jól ismertem, így a felcsíkiét is, mely testvére a gyergyóinak és azt hittem ez elegendő nekem. A ‘80-as években készült csomafalvi gyűjtést is láttam, de igazán az érdeklődésemet az az archív felvétel keltette fel, melyet Farkas Tomitól kaptam, na meg Berecz András zenei kiadványa. Ekkor éreztem, hogy nagy hiányosságot kell pótolnom az életemben: visszatanulni a sajátomat és megmutatni a nagyvilágnak, hogy: „volt, van és lesz gyergyói tánc.

Azóta a Háromszék Táncegyüttes palettáján is megjelent a gyergyói táncanyag, de vendégeink voltak XXVI-ik Népzene és Néptánc Találkozón a gyergyói hagyományőrzők is, Nagy József kíséretében. Lehetővé tettem, hogy a világ bármely pontján meg lehessen nézni, milyen a gyergyói tánc…, ha rákattintunk a világhálón a www.folkmedia.ro oldalra.

– Évente időt, energiát szánsz a Gyergyói Tánc- és Zenetáborban való oktatásra. Miért tartod ezt fontosnak?

– A remetei tábor legnagyobb erénye, hogy nagyrészt helyi gyerekek járnak ide és engem ez motivál leginkább arra, hogy részt vegyek ebben a munkában. Szeretném, ha minél több remetei gyerek, de akár felnőtt is, visszatanulná saját mozgási anyanyelvét. Nagy örömömre szolgál, amikor egy-egy remetei lakodalomban látom a munkánk eredményét: harmonikusan, jól táncoló fiatalok. De ugyanakkor elszomorít, hogy a felnőttek közül elég sokan nem tudják a saját táncukat, inkább a nyugatról beáramló idegen „riszálást” választják.

– Hogyan látod a remetei utánpótlást, gondolok főként a Sirülősökre?

– A Sirülő Néptánccsoport Gyergyóremete kultúráját (is) képviseli a nagyvilágban, ezért úgy gondolom, hogy az utánpótlás egy egész közösség ügye kellene legyen, vagyis mindannyiunk ügye, a remeteieké. Ugyanakkor jó lenne, ha a fiatalok is belátnák, hogy egy tánccsoport tagja lenni kiváltság (hiszen nem akárki rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek a színpadi művészethez kellenek) és ebben részesülni nagyon jó dolog, nem beszélve a közösségi élményről. Sok ilyen tánccsoport létezik Erdélyben, mint amilyen a Sirülő és mindeniknek megvan a saját útja, különböző motivációk léteznek, amiért a fiatalok eljárnak ezekbe a csoportokban. Meg kell keresni Remetén is a motivációkat.

– A fiatalokat mivel buzdítanád arra, hogy legyen nyitottak a népi kultúra, jelen esetben a néptánc, népzene iránt?

– Ma már bizonyított tény, hogy a néptáncot már az óvodában el kell kezdeni. Éppen ezért én inkább a szülőket és a pedagógusokat buzdítanám arra, hogy már kis gyermekkorban adják meg a lehetőséget a népi kultúra befogadására, elsajátítására és ha jó a táncpedagógus módszere akkor egy örök életre megszeretteti azt. De ha valaki nagyobb korában találkozik ezzel a világgal az se keseredjen el, könnyen tanulható ez a kultúra, csak hatalmas nyitottság, akarat, kitartás kell hozzá.

– Milyen terveid, elképzeléseid, célkitűzéseid vannak a jövőben?

– Megmutatni és bebizonyítani különböző módon, hogy a népzenének és a néptáncnak megvan a helye a ma embere életében is, legyen ez egy színpadi alkotás, vagy akár tánctanítás. Úgy gondolom, hogy érdemes tanulni abból, amit elődeink ilyen széppé csiszoltak az idők folyamán.

Az interjút készítette Barabás Zsófia és Portik-Bakai Ádám