tura

Az első és a második világháború áldozatainak emlékére 2015. szeptember 4 és 6 között került sor másodszor a Kereszthegy emléktúrára Gyergyóremete önkormányzatának támogatásával. A szeptember 5-i napon 21 fő vett részt a m. kir. 21. székely honvéd határvadász-zászlóalj által vívott, 1944 évi védelmi harcok helyszíneire szervezett túrán. A lelkes túrázók a Tölgyesi-szorosban lévő Balázs-nyaka hágón át jutottak fel a Hegyes-tetőre, ahonnan a Csalhó-hegység csodálatos szikláira nyílt kilátás és a háborús veteránok történeteit felidézve emlékeztünk a még mindig jól látható futóárkok vonalaiban. Jelen volt a Duna Televízió stábja is velünk, akiknek igencsak megterhelő volt a kamera és állvány felcipelése a meredek gerincen.

A táj földrajzi jellegzetességeit bemutatta Laczkó-Szentmiklósi Árpád földrajztanár, amit kiegészített Horváth Alpár, a BBTE Földrajz Kar, gyergyószentmiklósi kirendeltségének oktatója is. Délután Borszékon az Árpád-vonal erődítményeit tekintettük meg, ahol segítségünkre volt Elekes Ignác, az Erdélyi Kárpát Egyesület borszéki tagja, lelkes erdőjáró. Elekes úr erdőink kitűnő ismerője, a fáktól a madarakig, szinte mindenről a legváltozatosabb ismeretekkel rendelkezik. Sokunkból hiányzik az a tudás, amivel igazán megérthetjük és tisztelhetjük erdőinket, mint zárt élővilágot, melybe bizony nem kellene beavatkozni.

Szeptember 5-én a Kecske-kőre vezetett utunk, Gyergyóremete központjából indulva, ahol a történelmi események megbeszélése mellett, Laczkó-Szentmiklósi Árpád elmondta, hogy egy 11,5 km átmérőjű, több millió éve kialudt vulkán kráterének peremén állunk, melynek a közepe a Kereszthegy. A túrákon az EKE erdélyi szervezetének több vezető tagja vett részt, továbbá bukaresti román hagyományőrzők és történészek, akik az első világháború eseményeit mutatták be. Az eseménynek az is különlegességet adott, hogy románok és magyarok együtt tudtak emlékezni, hiszen a múlt megértése vezethet el a jelenben egymás elfogadásához.

Ezúton is köszönjük azoknak, akik eljöttek mind a túrákra, mind a vasárnapi megemlékezésre, várjuk vissza jövőre is.