Az 1997-ben, Gyergyószentmiklóson, Páll Ágnes vezetésével megalapított első tánciskola, a Step Dance Sportklub 2006 óta működik községünkben. Vidám, jó hangulatú csapatszellem jellemzi a klubot.  A heti rendszeres megtartott táncpróbák, a nyári tánctáborok színvonalas produkciókban öltenek testet. Ági néni halála óta, 2011-től fia, István és a remetei származású (táncos)párja, Portik-Dobos Gabriella vette át a StepDance Sportklub vezetését. Programjukban megtalálhatóak a standard- és latin táncok ( angol-, bécsi keringő, slow fox, quick step, tangó, rumba ,szamba, szalsza, kizomba, cha cha, jive, rock and roll, paso doble ) és modern, klasszikus táncok is, mint a jazz, a jazz balett, a street jazz, modern és kortárs táncok, az írtánc, mazsorettek, charleston …

Barabás Zsófia interjúja.

– Melyek az első emlékeitek Remetével kapcsolatban?

Gabriella – Az első tánctábor meghirdetéséhez kapcsolódik. A kezdés napján lejöttünk Remetére és láttuk, hogy mindössze öt-hat gyermek álldogál a kultúrház előtt.  Ági néni kérdőn nézett rám, hogy ebből nagy tánctanítás nem lesz… Akkor lepődtünk meg, amikor bementünk a kultúrházba, hisz zsúfolásig volt gyermekkel. Ági néni személye garancia volt a sikerre. Az ő szárnyai alatt nagy kihívás volt tanulni, tanítani. Istvánnal ketten voltunk az ő jobb kezei.  Az elejétől fogva úgy beszélt rólunk, velünk, hogy minél inkább átadja tudását. Még akkor nem látta, hogy mi történik majd, de tudta, hogy István lesz, aki tovább viszi a StepDance-t.

– Gondolom, hogy nem kérdés, hogy veszteség volt az Ági néni eltávozása. Hogy tudtatok ezen túllépni?

G. – Ági néni arra buzdított, hogy mindenképp vigyük tovább. Mi aközött ingadoztunk, hogy igen-e vagy nem, mert túl soknak láttuk. Így, utólag, tapasztalva az elmúlt négy év munkáját, nehézségeit, a sok széppel együtt azt gondolom, hogy ha akkor tudom, hogy ennyi szegmense van ennek a munkának – kapcsolatot tartani a gyerekekkel, szülőkkel, vezetni a klub pénzügyi nyilvántartását, összetartani a csapatot, haladni Szentmiklóson, Csomafalván, Remetén, alkotni az épp aktuális témában – nem biztos, hogy vállaltam volna.

– Milyen hozzáállással kezdtétek, folytattátok a táncoktatást?

G. – A tánctanításban szigorúak vagyunk mindketten. Az, hogy füle legyen, tartása legyen, egyénisége, stílusa alakuljon ki egy gyermeknek – ezek mind tanulandóak és tanítjuk. Nagyon sok szülőnek az az elvárása, hogy fél éven belül profi szintre jusson el a gyermeke, de ez heti két hobbi szintű tanulással ez lehetetlen. Mi is, amikor elmegyünk megmérettetni magunkat, tanulunk és ez napi több óra gyakorlást jelent.

– Jártok most is versenyekre?

G. – Igen. Legutóbb szeptemberben voltunk Magyarországon egy castingon, és azóta is több külföldi állásajánlatot kaptunk, de nem tudunk elmenni. Olyan aranyos gyermekeink vannak, hogy nem tudjuk itt hagyni. Két hete volt Gyergyószentmiklóson két teltházas előadásunk, ahol állva tapsolt a közönség. Azt gondolom, hogy páratlan. Nemcsak mi, hanem a közönség is szereti, amit csinálunk. Szerencsénkre és szerencsétlenségünkre nagyon sok a munkánk.

– Ennek ellenére úgy tűnik, még szaporítjátok a munkátokat, hiszen nemrégiben felnőtteknek szóló tánctanfolyamot indítottatok Remetén…

István – Ezt a helyi igény hívta életre. Megkerestek minket, hogy akarnak tanulni és mivel egyszerűbb volt, így mi jöttünk le. Nagy érdeklődés övezte a kezdeményezést, 50 felnőtt jelentkezett. Gyergyóban két-három ehhez hasonló tanfolyamot indítottunk az elmúlt években. Nagy sikere volt ott is.

– Mi a különbség aközött, hogy gyereket vagy felnőttet tanítotok táncolni?

I. – Másként kell tanítani. A felnőttek értelmesebbek, ha elmagyarázom nekik, akkor értik, csinálják. A gyerekeknél a könnyebbség abban van, hogy már a legkisebbek is – 3 éves kortól 6 éves korig – nagyon figyelnek rám, megvan bennük a megfelelni vágyás, követik az utasításaimat, követnek engem.

G. – István nagyon ügyes a gyerekek tanításában. Viccesen tanít, mesél nekik, elképzelteti velük, bohóckodik az elrontott lépésekkel, majd újra megmutatja.

– Hogy oszlik meg a feladat köztetek – István te a fiús koreográfiát, Gabika te a lányosat tanítod?

G. – Mi egy táncos pár vagyunk, de mindenki csinál mindent. Egymás közt úgy oszlik meg, hogy István Remetéért felel. Ha olyan tánclépés van, amihez én kellek, lejövök és megmutatom. Én a moderntáncos koreográfiáért felelek és Gyergyóban oktatok. A ruha, a díszletek az én hatásköröm.

– Többször is fogalmaztatok úgy, hogy a munkátok a hobbitok. Sok fiatal előtt példaként állhattok, hiszen ez két fiatal kisvállalkozása is egyben. Ebből meg lehet élni?  

I. – Igen. Azt gondolom, hogy ha valaki valamit igazán akar és odateszi a csontot, meg lehet élni belőle. Sokak fejében téves elképzelés él, hiszen rövid idő alatt nagy fizetést szeretnének. Dolgozni kell és kihozni magunkból a maximumot. Olyan munkát kell kiadni a kezünkből, ami minőségi.

G. – Előttünk volt a választási lehetőség, hogy vagy kimegyünk külföldre és kevesebb munkával több pénzért dolgozunk, vagy itthon a közösségünket fejlesztjük. Mi úgy gondoljuk, hogy ez utóbbi sokkal fontosabb.

– Az előadások alkalmával én úgy láttam, hogy könnyedség sugárzik a gyerekek arcáról. A kemény munka, a szigor és a barátságos hangulat hogyan fér össze?

I. – Iskolás koromban sok edzővel dolgoztunk. Megtanultam, hogy a diák barátja kell legyek, ne kitoljak vele, amikor épp érzelmileg hullámvölgyben van. Arra törekszek, hogy a lehető legjobbat kihozzam belőle. Ők is érzik ezt, és ezért elfogadják a szidást, biztatólag hat a dicséret.

G. – Közeli viszonyt ápolunk a diákokkal, és itt kiemelem, nem a szüleikkel. Szándékosan kerüljük a szülőkkel az ilyenfajta kapcsolatot. Folyamatosan arra neveljük, hogy egymásért vannak és nem egymás ellen. Közös, egészséges versenyszellem kell kialakuljon. Sokan elmondják, hogy példaképként tekintenek ránk, ami jól esik nekünk. Másrészről, ahogy nőnek a csoportok, szervezünk a táncon kívüli programokat is. A szigor a barátságon túl megvan. Nehéz ezt az egyensúlyt megtartani, de sikerül.

– Milyen összefüggésben vannak a próbák és a fellépések – azért próbáltok, hogy fellépjetek?

I. – Mi folyamatosan gyártjuk a táncokat. Szinte minden fellépésre új repertoárral megyünk, ezáltal mi is kényszerítve vagyunk, hogy újakat tanuljunk. Ezt szeretik a gyerekek és azt érzik, hogy mindig újat tanulnak.

G. – A táncos év kezdetén tudjuk, hogy mikor és milyen fellépésünk lesz. Ezt megbeszéljük és tudatos az előkészületünk. Semmiképp nem úgy állunk hozzá, hogy megtanulunk tíz táncot és erre ráhúzunk egy történetet.

– Látva a legutóbbi remetei előadásokat, az tevődik fel bennem, hogy ezt még hova lehet fokozni. Ezzel ti hogy vagytok?

G. – Ezzel egy kicsit mi is így vagyunk. Minden előadás után, mint egy nagy vizsga után, teljesen ki vagyunk merülve. De aztán mindig rácáfolunk magunkra. Az elvárás mindenhol nagy, ezt a legnehezebb megtartani.

– A szülők előtt nem nyilvánosak a táncpróbák…

I. – Szeretjük a szülőket meglepni. Amúgy vannak nyílt óráink, de akkor nem a fellépésre szánt produkciót próbáljuk. Volt olyan csoport Remetén, amikor a szülők minden próbára bejöttek, de nem volt az úgy jó. A szülő hajlamos a gyermeke hibáját felnagyítani, javítgatni, nehezen viseli el, hogy ha kevesebbet teljesít. Másfelől ilyenkor a gyermek sokkal stresszesebb, nem a csoportra figyel, amellyel együtt kell alkotnia, hanem a szülőnek akar megfelelni. Ez a forma így jobban bevált.

– Rajtatokon kívül van-e még háttérsegítségetek?

G. – Amikor magunkra maradtunk négy évvel ezelőtt, bele sem gondoltunk, hogy mennyi munka mindezt megszervezni. Ági néninek már ki volt alakulva, hogy kivel mit kell megbeszélni. De a nehézségek és a kényszer minket is rávitt, és kialakultak a kapcsolatok, hogy kivel dolgozunk a fény, hangtechnika terén, kivel varratjuk a ruhákat. Aki szervezett már valamit, az tudja, hogy nehéz összehozni az embereket, érdeklődésüket felkelteni stb. Nekünk is évek kellettek, de kialakult a munkaközösség. Most már úgy vagyunk, hogy fél szavakból megértjük egymást. Szeretünk együtt dolgozni.

 – Mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik „kiröpülnek” innen?

G. – A tavaly Gyergyószentmiklóson volt a legelső ilyen tapasztalatom. Tizenkettedikesekből álló csoport oszlott fel, mert elmentek egyetemre. Tizenéve táncoltak, annyi tudás és tapasztalat van bennük. Nekem ez nagy szívfájdalom volt, de el kell fogadjuk, meg kell barátkozzunk az érzéssel. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a művész megfesti a legszebb festményét és leönti olajfestékkel és elmegy. Természetesen a tudás, ami bennük van, nem vész el, csak ahogy eloszlik a sok egyén, széthullik a tudás és a szépség, amit alkotni lehetne. Viszont, aki 18 éven túl is velünk akar maradni, annak javasoljuk a felnőtt tanfolyamot.

– Van olyan gyerek is, akinek nem jön be és elmegy a csoporttól. Próbáljátok-e felderíteni döntése okát?

I. – Mindig megkérdezzük, hogy tudunk-e segíteni valamiben – hogy nem anyagi probléma-e. Az a tapasztalatunk, hogy aki elmegy, az esetek 80%-ban visszajön, újra megpróbálja. Aki nem szokott hozzá, nem tanulja meg, hogy kemény munkával lehet eredményeket elérni. Minden szülőértekezleten elmondom, hogy nálunk komoly munka folyik, és csak az jöjjön ide, aki alkotni akar, dolgozni akar. Azok, akik velünk tartanak megértik, hogy mindenkinek személyes felelőssége van ebben. ,

– Ti a táncról, tánctanításról, mint kemény szellemi és fizikai munkáról beszéltek…

I. – Többféle módon lehet táncot tanítani. Van aki profin űzi a focit, és van aki az ablak előtt focizik. Mi azt mondjuk, hogy vannak más lehetőségek is, de mi nem hagyjuk alább. Sokan vannak, akik más sportot kipróbáltak, és úgy jöttek el onnan, hogy nem érezték, hogy elég komolyan veszik őket. Itt van látszatja annak, amit csinálnak.

G. – Azt látom, hogy a gyerekek biztonságban érzik magukat a fegyelem által. Tudják, hogy vigyázunk rájuk és családias a hangulat minden próbán. Azt is figyelembe vesszük, ha valakinek rossz hangulata van, a szülei épp válnak, beteg volt, legyengült, stb… De ahogy mondtad, fizikailag megerőltető ez a fajta tánc, kell figyeljenek a zenére, egymásra, a ruhára, a díszletre, a showra. Sokszor a szülők azzal fenyegetik a gyereket, hogy ha nem tanul, kiveszik a táncról.

I. – Volt egy esetünk, amikor Remetén egyik legügyesebb táncosunkat a szülők azért nem engedték, mert otthon kell segédkezn… Szerintem egy szülő nem veheti el ezt a gyerekétől. Olyan is előfordul, hogy valaki rossz jegyet kapott az iskolában és nem engedik táncra. Fontos, hogy a szülők megértsék, hogy egy hiányzás sok következménnyel jár a csoportra nézve: egy koreográfia mindig a csoportra van kitalálva, ha valaki hiányzik, akkor nem tudunk haladni a tánccal, a következő órán az illetőnek külön kell megtanítsuk, ő lemarad, emiatt rosszul érzi magát.

G. – Érettségi előtt jogosan féltheti a szülő a gyerekét, hogy a tánc ne menjen a tanulás rovására, de azt gondolom, hetente kétszer kell ennyi mozgás, ami felfrissíti és jobban tud koncentrálni. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem lett senki rosszabb tanuló, amiért jár és nem jobb, mert nem jár.

– Erre az évre milyen tervetek van?

I. – Remetén lesz tánctábor, Borzontra edzőtábort szervezünk. Készülünk falunapokra. Egy olyan történetet keresek, ami egészen helyi lesz. Szeretnénk, egy igazán színvonalas produkciót..

G. – Év végén lesz egy fellépésünk, ezt már kitaláltuk. Jövőben 20 éves a StepDance, úgyhogy erre külön készülünk. Meg kell még érjen az elképzelés. Addig is szeretnénk a lehető legjobban táncra és szépre nevelni a gyerekeket. Nagyon fontos, hogy ne csak mi érezzük az elmondottakat, hanem minden kölcsönös legyen. Nehéz megfelelni annyi gyermeknek és megannyi szülőnek, alkalomnak és felkérésnek. Nemcsak tanítunk, hanem a gyerekek is sok mindenre megtanítanak. Hálásak vagyunk Mindenkinek. Olyan sok szépet lehetne még beszélni a táncról, a csoportról, a közös munkáról, de sajnos az egy cikkbe nem fér bele. Köszönjük a lehetőséget ! Táncszeretetes, egészséges mindennapot !