A Varázslatos hangszerek című előadás, egy olyan mese alapján mutatja be gyerekeknek a ritmus – zene – ének – tánc alakulását, fejlődését, amely interaktív, így ők maguk is részt vesznek az előadásban, közelebb kerülve a hangszerekhez, a magyar népdalhoz és tánchoz, így játékos, zenés formában bővíthetik ismereteiket.

A mese László Noémi író, költő fantáziája alapján született, ami egy világutazó pásztorról szól, akinek szerepét Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Magyar Színház művésze alakítja, a hangszereket a Tokos zenekar tagjai mutatják be.

A történetben a legyengült, beteg királylányt szeretné meggyógyítani a pásztor, a zene segítségével. Világkörüli útja során számos muzsikussal, és hangszerrel találkozik. Megismeri különböző korok, és népek hangszereit, melyeknek történetét a zenészek mesélik el neki. A pásztor az általa aktuálisan megismert hangszer gyönyörű hangjával szeretné meggyógyítani a királylányt, ami persze – ahogy a mesékben lenni szokott – nem megy olyan könnyen…

Az előadás interaktív, a gyermekek lehetőséget kapnak a hangszerek kipróbálására, illetve egy többszakaszos népi gyerekdalt is megtanulnak a résztvevők. Így remélve azt is, hogy egyre többen fognak majd hangszeren tanulni a jövőben és a zenei művészet felé is szívesebben fordulnak majd a mai fiatalok.

Az előadás a XVII. Hargitai Megyenapok programsorozat része. A szervezők fenntartják a programváltozás jogát! A járványhelyzet alakulása befolyásolhatja a program lefolyását. Az eseményen a járványügyi szabályok betartására kérjük a résztvevőket.

Szervezők:
Gyergyóremetei Polgármesteri Hivatal
Hargita Megye Tanácsa
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ