Știri

Névnap: Gizella 2015. decembrie 24.

Dézsi Zoltán könyvbemutatója

2015. decembrie 21. | 09:12
December 17-én, 18.00 órától Dézsi Zoltán kettős könyvbemutatójára került sor Gyergyóremetén. A Gyergyószentmiklóson élő szerző, számottevő közéleti szerepvállalása mellett, a költészetnek is szentelte életét. Az Időkerék című, felnőtteknek szóló verseskötetében a költő saját életéről és környezetéről nyilatkozik. Az életbölcsesség nemcsak a versekből, hanem a költő előadásából is sugárzott, ami élvezetessé tette az estét. A szerző sok mondanivalóval jött Remetére, hiszen elmondása szerint, a gyökerek késztetéssel, ihlettel bírnak számára, ezért annak a közönségnek a részére, melyből részben ő maga is fakad, több mondanivalója van. Mai departe >>

Kakuk Marci – Csíki Játékszín előadása

2015. decembrie 11. | 13:12
A Csíki Játékszín december 13-án, vasárnap, 19 órától Gyergyóremetén, a Cseres Tibor bérletes nézőinek és minden színházkedvelőnek játssza Tersánszky Józsi Jenő bohóságát a Kakuk Marcit, Parászka Miklós rendezésében. Az előadásra érvényes a 2015/2016-os évadra megvásárolt bérlet. A fennmaradó helyek függvényében a bérletes előadásokra is válthatók jegyek, előadás előtt a helyszínen, felnőtteknek 15 lejes, diákoknak és nyugdíjasoknak 9 lejes áron. A színdarab tartalmából:  Mai departe >>

Karácsonyváró gyermekkoncert

2015. decembrie 15. | 11:12
2015. december 19-én, szombaton, este 6 órától Karácsonyváró Gyerekkoncertre kerül sor a Balás Gábor Művelődési  házban, melyen fellép a Gyergyóremetei Ifjúsági Fúvószenekar és kamarazene formációi, a Fráter György Általános Iskola kórusa és blockflöte együttese valamint Laczkó Zsigmond zongorán játszik. Vezényel: Trucza Árpád és Laczkó Gyula Támogató: Gyergyóremete Önkormányzata, Fráter György Általános Iskola Belépés: Tetszés szerint.

Megemlékezés Austerlitz-ben

2015. decembrie 9. | 13:12
2015. december 5-én, kilencedik alkalommal került sor  megemlékezésre  az 1805 évi Austerlitz-i ütközetben (Slavkov U Brna-Csehország) elesett székely határőrök és bihari huszárok emlékére, az ütközet 210 éves évfordulóján Telnicében (Brünn-Brno). A csatában az osztrák-orosz haderő, Bonaparte Napóleon francia császár hadaival szemben szenvedett vereséget, melynek során több száz székely határőr esett el az osztrák csapatok soraiban. Emléküket Telnice faluban emlékmű és tömegsír őrzi. Mai departe >>