A Képes Vagyok ARCkép rovatában két remetei táncos lábú fiatallal ismerkedhetünk meg, akik az itthonról magukba szívott népzenei ritmust, lüktetést ma már hivatásos néptáncosként élik meg. Laczkó-Benedek Tünde és Portik-Cseres Norbert már sokszor ropták remetei színpadon a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes illetve a Háromszék Táncegyüttes táncosaiként.

Az idáig vezető útról, elhivatottságukról kérdeztük e két fiatal táncost.

– Mikor köteleztétek el magatokat a néptánc mellett? Hogyan emlékezte erre az időszakra”?

Laczkó-Benedek Tünde: A tánccal már kicsi koromban elkezdtem ismerkedni, de 2007-ben indult el a néptánccal való tényleges kapcsolatom Székelyudvarhelyen, a Boróka Néptánccsoportban. Idővel majd Remetén is elkezdtem járni néptánc próbákra. 2012-ben felvételiztem a Hargita Nemzeti Székely Népi Együtteshez és azóta hivatásos táncosként táncolok.

Laczkó-Benedek Tünde 1992. június 1-jén született Gyergyószentmiklóson. Az általános iskolát Gyergyóremetén végezte, majd Székelyudvarhelyen az Eötvös József Szakközépiskolában érettségi diplomát szerzett könyvelés szakon. Hetedik éve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja. Munkáját hivatásként éli, amelyben örömét, bánatát kiadhatja magából.

Portik-Cseres Norbert: Óvodás korom óta táncolok. A „nagy találkozást” a néptánccal a szüleimnek köszönhetem, ugyanis otthon, az akkor induló tánccsoportnak tagja lettem. Elsős korom óta táncolok.

– Mi az, ami a néptáncban megfogott, amiért ezt választottátok munkahelynek/hivatásnak?

Tünde: Inkább hivatásként élem meg, mint munkahelyként. A végtelenség, a sokszínű tánc, különböző zene, s a rengeteg népviselet ragadadott meg engem.

Norbert: Ami engem először megfogott az talán  a hegedű hangja volt. Gyerekként ez volt az elindítója a néptánccal való megismerkedésemnek. Mivel nagyon megszerettem a néptáncot úgy döntöttem, hogy muszáj tovább foglalkoznom vele. Eldöntöttem, hogy hivatásos táncos akarok lenni. Így én ezt hivatásomnak vallom.

Portik-Cseres Norbert 1996. július 6-án született. Az általános iskolát követően Gyergyószentmiklóson a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban a multimédia szakon tanult. Három éve a Háromszék Táncegyüttes tagja.

– Véleményetek szerint hogyan lehet ezt a hivatást hitelesen megélni? Gondolok itt a színpadi fellépésre és a hétköznapi életvitelre…

Tünde: Hitelesen csak akkor tudjuk megélni a hétköznapi életben és a színpadon egyaránt, ha igazán szeretjük.

Norbert: Véleményem szerint ezt a hivatást hitelesen csak úgy lehet megélni, ha elkülönítjük a magánélettől. Az a  tapasztalatom, hogy egy előadáskor vagy a próbán akkor lehet 100%-ban teljesíteni, ha a magánéleti problémákat kizárjuk magunkból.

– Mit jelent számotokra az a néptánccsoport, ahová tartoztok jelenleg?

Norbert: Számomra a Háromszék Táncegyüttes a második családom. Nagyon szeretem őket

Tünde: Én is egy második családként élem meg, hisz nap mint nap együtt dolgozunk, együtt küzdünk a sikerért, a turnék folyamán közösen utazunk, eszünk, alszunk.  Ez egy igazi csapattá (családdá ) kovácsol össze bennünket.

Pityóka-fesztivál, 2015

– Egy-egy néptánc előadáson sokszor látni, hogy gyöngyözik a víz az arcokon. Milyen fizikai, lelki erőnlétet, állóképességet követel meg a néptánc?

Tünde: Előadásonként változik. Van, amikor testileg faradunk el jobban, és van, amikor agyilag. Arra is erős lelki erőnlét kell, hogy a hétköznapi életből származó gondjainkat ne vigyük a színpadra és ne éreztessük a közönséggel. Összességében eléggé magas fizikai és szellemi erőt és felkészültséget igényel.

Norbert: Tőlem nem követel különösebb fizikai erőnlétet. Bennem mindent felülmúl az, hogy mindezt szívből tesszük.

– Van-e kedvenc darabotok?

Norbert: Sok kedvenc darabom van. Talán, amit igazán a legjobban szeretek az A banda című előadás. Azért éppen ez, mert a kedvenc táncanyagom a mezőségi, másodszor pedig azért, mert egy egy agresszív részeg  szerepét kellett eljátszanom. Természetesen itt nincs segítségemre a pálinka, ezért nagy kihívás volt számomra hitelesen reprodukálni.

– Tünde: Erre inkább azt válaszolnám, hogy minden darabban és szerepben megtalálom a szépséget és a jó pillanatokat. Ha mégis valamit kiemelnék, akkor úgy érzem, hogy a gyerekelőadásokat kedvelem inkább, mert azoknak különleges varázsuk van. Egy picit gyerek lehetek én is ezekben a darabokban és teljesen más gyerekközönségnek játszani, mint felnőttnek.

 – Gondolom, hogy anyagilag szerény jövedelmet jelent egy  fiatalnak a néptáncolás. Volt-e gondolat, csábítás, ami inkább külföldre vitt volna?

Tünde: Igazán külföldre sosem vágytam dolgozni. Valóban elég nehéz fiatalként elkezdeni egy életet ebből a jövedelemből, de ettől eltekintve annyi megfizethetetlen élmény, utazás, pillanat van, ami felülmúl mindent.

Norbert: Igen, anyagilag szerény jövedelmet jelent, de aki hivatásos táncos, meggyőződésem, hogy senki sem a pénzért van ezen a pályán. Külföld egyszer megfordult a fejemben, de nem éreztem azt, hogy én oda kellene menjek. Ami itt tartott az az öröm, amit a színpadról nyújthatok az embereknek, és az az érzés, hogy más nagyon boldog attól, amit mi tőlünk lát. Ez egy nagyon felemelő érzés számomra.

– Tünde, ti évek óta oktatóként részt vesztek a Remetén megszervezett gyergyói néptánctáborban. Ezt miért tartjátok fontosnak? Mennyire más előadóként és oktatóként részt venni egy ilyen néptáncos folyamatban?

Tünde: Örülök, hogy részt vehetünk a tánctáborban, mint oktatók. Fontosnak tartjuk, hogy a sok gyerek megtanulja a saját népünk táncait és népdalait. Oktatóként teljesen más részt venni egy ilyen folyamatban. Egy gyerekcsoportnak sokkal nagyobb erőfeszítést és felkészültséget igényel bármit megtanítani. Előadóként eltáncolunk egyszer egy táncot és nincsenek kérdések, de a gyerekeknél minden kis utolsó lépésre, kérdésre választ kell tudnunk adni. Ha kell annyiszor mutatjuk meg, ahányszor szükséges.

– Remetei színpadon, itthoni közönség előtt milyen érzés fellépni?

Tünde: Itthoni közönség előtt sokkal nagyobb izgalommal lépek színpadra, mint máshol, ahol esetleg kétszer vagy háromszor nagyobb közönség van.

Norbert: Számomra is az itthoni színpadon sokkal másabb kiállni, ugyanis ilyenkor az ember megpróbálja megmutatni az övéinek, hogy ő mivel is tölti napjait. Mindig átélem és hálás vagyok, hogy Remetének köszönhetem az elindulásomat és azt, hogy én hivatásos táncos lettem.

– A tánc maga egy kifejezőeszköz. Mi az, amit te egy-egy fellépéskor ki akarsz táncolni magadból?

Tünde: Műsortól is függő, hiszen leginkább a műsor témája hordozza ezt. De ilyenkor úgy érzem, hogy a saját bánatomat, örömömet kitáncolhatom, kiénekelhetem.

Norbert: Ezt leginkább az adott szituáció hordozza és  nagyon változó. Van, amikor a bánatomat, a bajaimat táncolom ki és van, hogy épp a boldogságot. Ezt persze nem érzékelheti a közönség.

– A hétköznapokban mit hoz magával ez az életmód? Gondolok arra, hogy miként befolyásolja pl. az időbeosztásotokat, hiszen javarészt hétvégén vannak a fellépések?

Tünde: A hétköznapokat és az időbeosztásomat a munkahely változó programja gyakran felborítja és befolyásolja. Nagyon nehéz helyzetekkel és lemondásokkal jár ez az életmód, hiszen van eset mikor egy családi esemény egybeesik egy fellépéssel és lehetetlen úgy megoldani, hogy mindenkinek jó legyen és mindenki megértsen.

Norbert: Fiatalként és hivatásos táncosként nekem nem befolyásolja különösebben az időm. Mindig kapok mindenre annyi időt, amennyit éppen követel az a helyzet. Nem minden fellépés van hétvégenként, így a szabadidőmet nagyrészt hétköznap és a hétvégét is pihenéssel töltöm.

– Hogy képzeled, tervezed a jövőd szakmai téren? Milyen álmaid, vágyaid vannak?

Norbert: Még egy ideig szeretnék Sepsiszentgyörgyön maradni, tanulni és fejleszteni magam. Hosszútávon a vágyam pedig az, hogy majd egyszer hazajöjjek és itthon tovább tudjam adni, amit kaptam. Reményeim szerint otthon szeretnék oktatni majd.

Tünde: Ameddig fizikailag bírom, addig szeretném csinálni, de tervezni nem merek mert sajnos nagyon gyakoriak a súlyos sérülések, amik bármikor bekövetkezhetnek. Kisebb célok, amik beleférnek előadásról előadásra, hogy örömet okozzak közönségnek és napról-napra én is szeretnék tanulni és fejlődni ebben a kimeríthetetlen csodálatos világban.

Az interjút lejegyezte Barabás Zsófia